TIZENNYOLC

Corran felnyitotta a szemét. A levegő borzongató hűvöséből és a csendből tudta, hogy még éjszaka van.

Az ablakon beszűrődő köd mintha felerősítette volna az éjszaka csendjét. Azzal tisztában volt, hogy sem a csendre, sem a hidegre nem ébredt volna fel: tehát valami nincs rendben.

Ooryl ágyára pillantott, de az üres volt. Ez önmagában nem lepte meg, mert már tudta, hogy a gandnak elég néhány percnyi pihenés, de ha úgy hozta a sors, még arról is le tudott mondani. Szerette volna tudni, miféle evolúciós kényszer alakította ki a gandokban ezt a képességet, de Ooryl nem volt hajlandó beszélni róla, Corran pedig nem feszegette a dolgot.

Corran nyugtalanságát nem feltétlenül Ooryl távolléte váltotta ki. Valami azt súgta neki, hogy nagy baj van, márpedig a megérzései az idők folyamán sosem csalták meg. Akkor szokott ilyesmit érezni, amikor bűnözők nyomába eredve kiderült a kiléte, és ő ott állt kiszolgáltatva. Az apja csak bólintott, amikor beszélt neki erről; és azt mondta, sose hagyja figyelmen kívül a megérzéseit.

Felnyitotta a hálózsákját, és megborzongott, amikor a hideg a csupasz bőréhez ért. Nos, apám, elérkezett a bátorság ideje. Corran felhúzta a repülősöltözékét, és azt tapasztalta, hogy az ugyanúgy magába szívta az éjszaka hidegét, mint a teste. Belebújt a csizmába, ami szintén dermedtre hűlt. Talán helyben kéne futnia, hogy felmelegedjen, ám ehhez pillanatnyilag semmi kedve nem volt.

Corran odament a helyiség nyitott ajtajához, és behúzódott az árnyékba. Kezével a fegyvere után nyúlt, de rá kellett jönnie, hogy a sisakjával, a kesztyűjével és egyéb felszerelésével együtt azt is a Talasea repülési központjában hagyta. A CorSecnél ez az életembe kerülhetett volna. Még egy vibroszablya sincs nálam. Most kiderül, szerencsés leszek-e, vagy halott.

Az egyetlen előnyt a kis épület nyújtotta a számára. Nyitott ajtaját, üvegtelen ablakait, rogyadozó tetejét látva aligha gondolná bárki is, hogy akad, aki menedékként választja. Corran és Ooryl is kényszerből választotta, mivel a szálláshelyen lévő szobájukra rázuhant egy a vihar által kidöntött kahafa. Kivilágítatlanul, a sötétben észre sem lehet venni ezt a kunyhót.

Hacsak valaki alaposabban körül nem néz.

Léptek cuppantak a vastag sárban, ebből Corran tudta, hogy nincs egyedül. Felpillantva látta, hogy egy karabély csöve jelenik meg az ajtónyílásban. Egy szürke, lemezes páncélba bújtatott bal láb követte: ilyen lábszárvédőt a rohamosztagosok viselnek. A fegyver csöve lassan végigpásztázta a viskó belsejét.

Corran kiugrott a rejtekéből, és gyorsan megragadta a rohamosztagos torkát. A saját testét használva fegyverként a katonát nekilökte az ajtófélfának. Kezét az ellenfél hóna alá dugta, és a helyiség közepére penderítette az alakot. Egyetlen ugrással utánalódult, és két térddel a birodalmi katona gyomrán landolt.

A rohamosztagos felnyögött, és belehányt a sisakjába. Corran kirántotta a katona fegyverét a tokjából, egy szemvillanás alatt az álla alá nyomta, és meghúzta a ravaszt. A vörös fény egy pillanatra betöltötte a sisakot, azután a test elernyedt.

Corran összeborzadt. Aki ölésre állítja kábítóját, ölésre állított kábítótól hal meg. A földön heverő karabély mellé dobta a kábítópisztolyt, és leszállt a katona hasáról. Lecsatolta róla a töltényövet, és csodálkozva tapasztalta, hogy az öv számos zsebe duzzad a lőszertől. Kinyitotta az egyiket, és megint megborzongott. Apró, fényes hengereket látott.

Robbanótöltetek! És néhány már hiányzik.

Az ajtó felől hallott zajra Corran megperdült. Az ajtóban egy rohamosztagos állt, és őt nézte. Gyorsan a kábító után nyúlt, de tudta, hogy nem lesz ideje felvenni. Akkor észrevette, hogy a rohamosztagosnál nincs fegyver, s mi több, a lába két hüvelyknyivel a padló felett van.

Ooryl félrehajította a testet, amely a padlóra roskadt. A gand a másik tetemre pillantott, majd bólintott.

– Ooryl bocsánatot kér, amiért itt hagyott téged védtelenül. Ooryl éppen odakint sétált, amikor alakokat látott a közelben settenkedni.

– Hányan vannak?

– Még legalább kettő. Ooryl négy alakot figyelt meg a kunyhó körül.

– És a járőr?

– Sehol.

– Ez baj. A rohamosztagosok kilencfős csoportokban operálnak. Tegyük fel, egy tucatnyian vannak azokkal együtt, akik ideszállították őket. – Corran becsukta a lőszerzsebet, és az övet a derekára csatolta. A kezébe vette a kábítót, és látta, hogy Ooryl ugyanezt már megtette. – A tiéd meghalt?

A gand bólintott, és lábával a hasára fordította a katonát. A sisakján hátul véres lyuk tátongott. A lyuk önmagában is furcsa volt, elsősorban a formája miatt: cakkos széle nem kerek volt. Rombusz alakú...

– Nem sértetted fel a kezed? – pillantott fel a gandra. Ooryl felemelte a kezét, és három ujját a lyuk alakjára formázva mutatta.

– Oorylnak semmi baja.

– Nekem viszont van: a hideg meg a köd. Te fogsz vezetni. Meg kell találnunk a többieket. Az a gyanúm, hogy fel akarják robbantani a repülési központot.

– Nem kéne riasztani?

Corran elbizonytalanodott. Igazság szerint riasztani kellene, csakhogy nincsenek katonák, akik felvennék a harcot a rohamosztagosokkal. Ha egyenként felébresztik a pilótákat, a biztos halálba küldik őket, mert nincs fegyverük. A pilóták minden bizonnyal a gépeik felé menekülnének, és ezt a rohamosztagosok is tudják.

– Ezúttal csendben maradunk. Sötétben kell visszalopakodnunk a központhoz.

A gand bólintott, és kivezette Corrant a ködbe. Az görcsösen markolva a fegyverét zavart és nyugtalan gondolataival viaskodott. Minden lépésnél új tervet eszelt ki. Kell legyen értelmesebb megoldás is, mint a sötétben becserkészni és egyenként megölni a rohamosztagosokat. Nekik pillanatnyilag minden előnyük megvan. Nemcsak hogy páncéljuk van, de a sisakjuk segítségével kitűnően látnak, és kommunikátorral is rendelkeznek, tehát könnyűszerrel koordinálhatják a vadászatot.

Gondolatban felötlött benne, hogy ez talán a dicsőség ideje is. Már látta magát hősként, aki megmentette a Szövetséget a rohamosztagosok támadásával szemben: de ez az álom gyorsan szétfoszlott. Biggs Darklighter és Jek Porkins esete a bizonyság arra, hogy a Szövetség hősei csak haláluk után válnak azzá, a posztumusz elismerés pedig nem vonzó cél. A helyzet nem túlságosan tetszett Corrannak, de a veszély érezhetően ott lebegett körülöttük.

A felismerés viszont, hogy mostanra akár halott is lehetne, némileg felszabadította. Az életben maradási szándék a biztosíték arra, hogy a többiek is életben fognak maradni. Most nem önmagáért harcol, hanem értük. Most ő a pajzs, amely nem engedi a birodalmi csapatokat a társai közelébe férkőzni. Ez segített neki elhessegetni a borús gondolatait.

Ooryl gyengéden a mellére téve a kezét megállította. Egyik ujjával előrefelé mutatott. Jobb kezét ökölbe szorította; a ballal pedig bekerítő mozdulatot tett.

Corran bólintott, és a karabélyát a jelzett irányba fordította. A gand balra lépett, és nyomban eltűnt a ködben. A koréliai várt, és azt kívánta, bárcsak átlátna a ködön. Tudta, hogy vaktában nem lövöldözhet, az egyetlen, amit megtehet, hogy egy torkolattűz felé lő. Mindezek ellenére határozottan érezte egy páncélos katona jelenlétét maga előtt úgy húsz méterre.

Jeges borzongás futott végig a gerincén. Corran elindult előre. Óvatosan lépkedett a buja növényzetben, a nyirkos indákat kerülgetve. Ahol az imént a katonát sejtette, Oorylt pillantotta meg, amint éppen egy tetem fölé hajol. A katona sisakja egészen lapos volt, szinte bepréselődött két válla közé.

Ooryl éppen a páncélt fejtette le a halott melléről. Amikor végzett, Corran felé nyújtotta.

– Ha már nincs exocsontvázad.

Corran elmosolyodott. Levette a töltényövet, és belebújt a páncélba. A kelleténél jóval nagyobb volt, de a csatokat teljesen összehúzva, azért kényelmesen tudott benne mozogni. A töltényöv szintén segített a testéhez szorítani a páncélt. Most már csak a két kábító súlya jelentett némi akadályt.

Ooryl a másik karabélyt a kezébe fogva elindult a sötétben. Corran utánaindult, és nemsokára a repülési központ közelébe értek, ami a táborhely szélén helyezkedett el. Most jó hasznát vették a kahafa által ütött lyuknak, azon át könnyedén bejutottak az épületbe. Corran az ajtó rése alatt fényt pillantott meg a folyosóról beszűrődni, s ezt jó jelnek vélte. Megmutatta Oorylnak.

– Ha az épületnek ebben a szárnyában rohamosztagosok volnának, lekapcsolták volna a világítást, nehogy a fényben meglátsszék a sziluettjük, amikor belépnek egy helyiségbe. Gavin és Shiel a következő szobában vannak. Menjünk oda.

A gand bólintott, résre nyitotta az ajtót, és kilesett rajta, majd intett Corrannak, hogy menjen utána. Corran becsukta maga mögött az ajtót, és Ooryl után sietett a folyosón lévő másik ajtóhoz. Belépve a gand a shistavanen ágyához sietett, Corran pedig Gavinéhoz. A karabélyt a bal kezébe fogva a jobbal befogta a fiú száját.

Érezte, hogy Gavin megmozdul.

– Maradj csendben. Corran vagyok. Nyugi.

Shiel halk nyögéssel ébredt, majd néhány egészséges tüsszentés után abbahagyta a zajongást. Felült, majd gyorsan leugorva az ágyáról Gavin ágyához sietett.

– Rohamosztagos-páncél. Véres. Corran bólintott.

– Vendégeink érkeztek. Valószínűleg fel akarják robbantani a tábort. Mostanra a hangárban lehetnek. Hármat elintéztünk, és úgy gondoljuk kéttucatnyian lehetnek.

Ooryl átnyújtotta a shistavanen farkasnőnek a karabélyt.

– Tudod használni?

Shiel halk nevetése nyögésnek hallatszott.

– A vérdíjat nem az eső hozza az ember fejére.

Corran lecsatolta az egyik töltényövet, és Gavinnak adta.

– Tudsz lőni a kábítóval?

A kölyök bólintott, de az arca az ajtó alatt beszűrődő gyér fényben is sápadtnak tűnt.

– Csak azt nem tudom, eltalálok-e vele valakit.

– Csak célozz és lőj! És lőj! És lőj! – Corran a két idegenre pillantott. – Mivel ti mindketten láttok a sötétben, és mivel a színetek megfelelő álcázást nyújt, kimehetnétek körbejárni a hangárt. Mi a tábor közepére megyünk, és megpróbáljuk magunkra vonni a figyelmüket. Ha megtudjátok, hol van a hajójuk...

A folyosón kialudt a fény.

– Ó-ó. – Gavin felkapta a pisztolyt, és hallani lehetett, amint állít rajta.

– Hagyd ölésen, kölyök! – Corran az ablak felé intett. – Induljatok. Kerüljetek a hátukba!

Corran az ajtóhoz sietett. Kinyújtott kézzel megragadta az ajtó gombját, és kinyitotta. Nem látott odakint senkit, de a távolból meghallotta egy zsanér nyikorgását. Megérintette szerencsetalizmánját, majd kitárta az ajtót, kilépett a folyosóra és tüzelt.

A lövés a mellén találta el az egyik rohamosztagost, és nekilökte a másiknak. A halott ujja ráfeszült a karabély ravaszára, és végigsorozta a folyosót. Corran a falhoz lapult, hogy elkerülje a sugarakat. A folyosó végén vörös fény támadt, ami Corrant az első rohamosztagos sisakjában fellobbant fényre emlékeztette.

Corran abban a pillanatban tudta, hogy egy harmadik rohamosztagos is van a folyosón, és hogy az osztag egyik pilótája már halott.

Egy újabb lövéssel végzett a tetem alól feltápászkodó másik katonával. Corran tudta, hogy az életét kockáztatja, de a gyenge torkolattűzben igen keveset látott a folyosóból. Ekkor a folyosó végén lévő szobából kilépett a harmadik katona. Mintha csak a tükörképe volna, Gavin jelent meg a szobája ajtajában.

– Gavin, ne!

A fiú csak egyet lőtt, a katona viszont megszórta a folyosót. Corrari meghúzta a ravaszt, és végigpásztázta a katona felőli oldalt. Maga mögött még hallotta Gavin nyögését, majd a test huppanását a padlón.

Corran utolsó lövése behatolt a sisak üvegén, és felfújta a sisakot.

A folyosón sorban kinyíltak az ajtók. Corran a twi'leket pillantotta meg elsőnek.

– Gavint meglőtték. Segíts neki! Rohamosztagosok lepték el a támaszpontot.

Nawara Ven rábámult.

– Hogyan találtak ide?...

– Nem tudom. A bázist bedrótozták. El kell tűnnünk mielőtt felrobban.

Corran végigszaladt a folyosón, és átugrotta a három tetemet. Gyorsan kicserélte a karabély energiatelepét. A hangár közelébe érve lövéseket hallott. A hangár áttetsző ajtaja mögül számos villanást látott, ami azt sugallta, hogy Shiel és Ooryl eredményesen hívta fel magára a figyelmet. Mindkét ajtó felől lőnek.

Corran kihalászta a töltényöv táskájából az egyik robbanótöltetet, és beállította az időzítőjét öt másodpercre. Megnyomta az élesítőgombot. Egy gyors pillantással felmérte, mely pontról érkeznek a legsűrűbben a lövések a barátai felé. Hatan lőnek onnan. Ez jó.

Gyorsan belépett a plasztikfüggönyön át, és a hengert a kemény ferrobeton padlón a katonák felé gurította. Három, kettő, egy.

A robbanás szétszórta a katonákat, ketten a levegőbe repültek a generátorral együtt, amit fedezékként használtak. Mielőtt még talajt értek volna, Corran megfordult, és rálőtt az ajtón belépő birodalmira. A lézer tűz a páncélon keresztül hatalmas lyukat ütött a katona mellébe.

Megfordulva vörös sugarakkal árasztotta el a másik ajtóban felbukkanó katonát. A lövések levitték a lábát, a testét pedig a plasztikfüggönyön át kilökték a hangáron kívülre. Továbbfordulva körbelőtte a hangárt, már azzal sem törődött, hogy vaktában lövöldözik.

Tudta, hogy halálra kellene rémülnie, de mint korábban a gondolat, hogy meg is halhatott volna, ezt is elhessegette. Saját helyzetét tekintve előtérbe tolakodtak az érzelmei, és ez meglepte. Ettől a hangár lerohanását pontosan olyannak érezte, mint amikor a Hensaránál belerepült a TIE-kötelékbe. Mindenkit lelövök – úgyhogy jó lesz, ha vigyáznak.

Corran felemelte a karabély csövét, és megsorozta a járóhídon felbukkanó katonát. A katona kihúzta magát, majd összegörnyedt, és a korláton átbukva méltóságteljesen zuhanni kezdett. A zuhanás szépségét a földet érés robaja rombolta szét, és az zökkentette vissza Corrant is a valóságba.

Egy lövés a jobb mellén találta el és az árnyékba taszította. Keményen nekicsapódott a hangár falának, és a szeme előtt csillagok jelentek meg, amikor a fejét beverte valami keménybe. Fa reccsenését hallotta, üvegcsörömpölést, és valamilyen folyadék csurgását. Remélte, nem az ő vére folyik, de a mellén támadt lyuk, az égető fájdalom meggyőzte arról, hogy a hang belőle származik. Édes illat keveredett az égő hús bűzébe. Corran tudta, hogy meg fog halni.

Koréliai whisky illatát érzem. Eszébe jutott a sok ital, amit az apja emlékére fogyasztott el. A CorSecnél mindenkivel innia kellett az apja egészségére, az igazgatótól Gilen és Iellán át a rukikig, akiket az apja a szárnya alá vett. Akkoriban azt hitte, ez a legnagyobb megtiszteltetés, ami valaha is érheti. És most ennek az illatát érzem.

Szúró fájdalom térítette magához. A látása kitisztult, és a hangár túlsó felében lézerfegyver villogását látta. Megpróbálta felemelni a karabélyát, de nem érezte a súlyát a kezében. Elhatározta, hogy előveszi a kábítót, de akkor rádöbbent, hogy a jobb keze sem engedelmeskedik.

Mihelyt erre rájött, a lövések fényében megpillantott egy katonát, amint a közelben éppen fedezéket keres.

Corran a ferrobeton padlóra lapult, de nem történt semmi.

A rohamosztagos belerúgott valamibe, és Corran felismerte egy fegyver závárjának kattanását. Megpróbált feltámaszkodni a bal karjára, de a jobb mellében érzett fájdalom megállította. Érezte, hogy egyre nehezebben kap levegőt. A tüdőm. Szétlőtték.

A rohamosztagos leeresztette a karabélyt, Corran jól láthatta a fegyver csövét.

– Most véged van, lázadó kutya.

– Neked is kis katonám – mondta Corran, és feltartotta a kezét, amiben egy robbanótöltetet szorongatott. – Ha lelősz, ez felrobban.

A katona egy pillanatig elbizonytalanodott, azután megrázta a fejét.

– Jó kis blöff. A rossz végét szorongatod.

Hirtelen egy kábítófegyver fénye lobbant a sötétben, és Corran önkéntelenül is összegörnyedt. Tudta, hogy ez nem a legméltóságteljesebb módja a halálnak, de azt is, hogy a haldoklók ezzel mit sem törődnek. A föléje tornyosuló rohamosztagos megmerevedett, térdre rogyott, majd elterült. A hátpáncélján tátongó lyuk feketén füstölt.

Wedge érkezett futva, és gyorsan letérdelt Corran mellé.

– Mi az ábra, Mr Horn?

– Egyes testrészeim egyáltalán nem fájnak.

Wedge elmosolyodott.

– Tartson ki! A rohamosztagosok visszavonultak. Szerzek orvost.

– Bomba is van.

– Tudom. Megkeressük, és hatástalanítjuk.

Corran elmosolyodott, és megpróbált mélyet lélegezni.

– Gavin?

– Rossz állapotban van, mint maga. Már felkészültünk az evakuálásra.

– Én már halott vagyok – mondta, és összerándult. – Egy ideje koréliai whiskyszagot érzek.

– Nem csoda, hiszen egy whiskytócsában fekszik, Corran. A láda, amit estében összetört, Whyren's Reserve-vel volt tele.

– Mi? Hogy került az ide?

Wedge megrázta a fejét. Emdi droidok közeledtek feléjük.

– Nem tudom. Ezt a rejtélyt lesz ideje megoldani, mire felépül.